Eurázsia és Magyarország – Interjú Claudio Muttival

K. – A napokban jelent meg az “Eurásia” internetes kiadásának honlapján Magyarország új Alaptörvényének olasz fordítása. Ezek szerint a jelenlegi politikai változasokat is jelentősnek ítéli bizonyos szempontból. Hogyan látja a magyar politikai élet alakulását?

V. – Az új Alkotmány hatályba lépése után a nyugati bankhatalom által fenntartott bizonyos politikai és ideológiai erők egy szégyentelen pert indítottak Magyarország ellen és ezáltal euroszkeptikus vagy eurofóbiás érzelmeket támasztottak a magyar népben. Ez a helyzet, arra késztetheti a Magyarokat, hogy máshová fordítsák a tekintetüket, valójában még a “Washington Post” is lehetőséget lát arra, hogy Magyarország egy orosz bástyává válhat. Minden esetre Magyarországnak lehetősége van arra, hogy egy építő kapcsolatot instauráljon azzal az eurázsiai maggal, amely az orosz, fehérorosz, kazák összefogásbol született és amely hamarosan Ukrajna területét is magába foglalja. Magyarország elöljáró szerepet játszhatna itt Európában belül, egy új eurázsiai rendnek az építésében.

K. – Mint tudjuk, a magyar és közép-európai folklór az Ön kutatásainak középpontjában állt. Hogyan került mindez az érdeklödési körébe?

V. – A magyar nyelv és irodalomtörténet tanulásakor az egyetemen kezdtem el foglalkozni a magyar népdalokkal. Erre Guénon és Coomaraswamy irásai késztettek, akik azt állították, hogy a nép emlékezete megőrizte, még ha csak részleteiben, reziduálisan is, azokat az elementumokat, amelyek tradicionális formákbol erednek, mint például a mesebeli tündérek és tündérifjak eredetileg istenek és istennők. A magyar etnográfiai hagyomány őriz sámán eredetü témákat és szimbolumokat, amelyek a honfoglalás megelőző időszakra és egy nagy eurázsiai kulturális területre tehetők vissza. A román folklór esete ezzel analóg, minthogy Mircea Eliade is rámutat, hogy ennek a gyökere ősrégi spirituális értékeknek universumában található, amely fundamentális egységét tukrőzi nemcsak Europának, hanem Portugáliátol Kínáig húzódó területnek is.

K. – Az eurázsianista világnézet prominens szóoszólói közé tartozik, melyhez szervesen kapcsolódik az antiglobalista, antiimperialista (amerikaellenes) politika. Kérem, néhány fogalmat tisztázzon nekünk a kérdéssel kapcsolatban.

V. – Az eurázsiai látásmód feltételeit már Mircea Eliade is kifejtette, amikor arra emlékeztet minket, hogy létezik egy alapvető egység nem csak az európai területen belül, hanem Portugáliától Kínáig és Skandináviától Ceylonig fekvő térségen belül is. Geopolitikai síkon ez a koncepció a “nagy terek” összekapcsolása tervének felel meg. Ezen belül az eurázsiai kontinens ilyen módon tagolódik: az orosz nagytér, az extrém-keleti nagytér, az indiai nagytér, az iszlám nagytér és az európai nagytér. E nagyterek közül, némelyek már most is egy “geopolitikai pólus” köré (például az újonnan született Eurázsiai Unió) tömörülnek, míg mások nélkülözik részben vagy teljes mértékben ezt az egységet illetve a politikai és katonai függetlenséget. És ez utóbbi az Európa esete, akit szoros kötelékek fűznek a NATO keretén belül az Amerikai Egyesült Allamokhoz. És ugyanakkor ezekkel együttműködő politikai vezetősége nem tud mást kifejezni, mint egy bizonytalan gazdasági és pénzügyi egységet.

K. – Mennyiben egyeztető össze az Ön véleménye szerint a fent említett geopolitikai stratégia és világnézet a szélső- illetve ultrajobboldalisággal? Mennyiben áll ezekkel szemben?

V. – Az európai extrém jobboldalban ellentmondásos tendenciák keverednek. 1945 és 1989 között a kommunismusban kereste a legfőbb ellenségét és az ugynevezett “Nyugat megvédésé”ért foglalt állást, úgyhogy automatikusan az amerikai imperializmussal szolidárizált. Miután megszűnt a kommunizmus, az európai extrém jobboldal új ellenséget talált magának keleten és délen, majdnem minden energiáját az emigránsok ellen összepontosította, majd hadjáratot indított az “iszlám veszély” illetve a “sárga veszedelem” ellen. Feltétlen értéket tulajdonítva a “fehér rassznak”, az extrém jobboldali mozgalom egyik része arra volt ítélve, hogy gyalog szerepet játsszon a “civilizációk összecsapásá”-nak a sakktábláján. Más csoportok a további visszafejlődésükben átléptek a kis nacionalizmusból a lokalizsmusba, illetve ugyancsak mások lebénultak a neospiritualista vagy álpogány karnevál ünnéplésében. Természetesen, léteznek dicséretes kivételek, de az altalános kép kétségbeejtő.

K. – A közelmúlt  eseményeit figyelembe véve vajon mit hoz a jövő a Közel-Keleten? Gondolok itt elsősorban a sziriai és iráni helyzetre.

V.- Az Irán elleni agressziót már régóta sürgeti a cionista kormány. Ez egy terrorisztikus támadással kezdödött, amit Sziria ellen indítottak, Nyugat szövetségei illetve nyugati erők alátamásztásával és pártfogadásával. Valójában ez az amerikai stratégiának egy újabb fázisát jelenti, amely egy geostratégiai tervhez tartozik, amit Nicholas J. Spykman dolgozott a második világháború idején. Szerinte az Amerikai Egyesült Allamoknak ellenőriznie kell az eurázsiai kontinensnek a külső peremét (Rimland): az európai atlanti és mediterán partoktól egészen Japánig és Koreáig, áthaladva Közel és Közép Keleten továbbá az ázsiai Délkeleten, Fülöpszigeteken és Taiwánon keresztül. Csak íly módon, körbekerítve és megfojtva az eurázsiai “szívterületet” (Heartland), tudja meghódítani és szilárdon megtartani a világhatalmat. A mai gazdasági krízis, amely súlyosan kompromitálta az amerikai egypólusú hegemoniát, arra keszteti őket, hogy felgyorsulyanak. Egyébként már a múltban is katonai erohöz folyamodtak, hogy megoldják a gazdasági krízisuket. És így ezúttal egy újabb világháború küszöbén állunk.

http://szentkoronaradio.com/kulfold/2012_05_02_eurazsia-es-magyarorszag-interju-claudi-muttival